Army Moves Dinamic Software 1986 |
A spanyol Dinamic játékainak közös vonása, hogy a grafika a Spectrum lehetőségeihez képest elég jól néz ki, valamint, hogy a botkormányt erős amortizáció fogja érni, ellenben a játékos agytekervényeit annál inkább kíméli... Nincs ez másként egyik első nagy sikerük, az Army Moves esetében sem! A program egy színvonalas lövöldözős akció program, ami tulajdonképpen két program, amit a 48K-s változatban külön kell betöltenünk. Mindkét rész egyenként két nehézségi szintet tartalmaz. A két programnak gyakorlatilag semmi köze egymáshoz, ez persze inkább csak a játék előnyére válik! A második résszel egyébként addig nem tudunk játszani, amíg az első részt nem teljesítettük, és nem kaptuk meg a második szint indító kódját.
Nincs más hátra, töltsük be az első szintet! Egy egyszerű menü fogad minket,
ahol be kell állítanunk a kívánt irányítást. Választhatunk billentyűzetet, vagy
botkormányt (ez alatt Kempston interface-t kell érteni). A játékhoz célszerű
csápokat növeszteni, mert a botkormány használata mellett a következő
billentyűkre is szükségünk lesz:
SPACE - másodlagos tűz gomb
1 - játék befejezése
0 - szünet (bármelyik billentyű megnyomására folytatódik a játék)
Billentyűzet kiválasztása esetén tetszőlegesen definiálhatjuk az irányítást. Ha ez megtörtént, nincs más dolgunk, mint elindítani a játékot...
Az első szinten egy terepjáróval kell átjutnunk egy
romos hídon. Az ellenség ezt természetesen igyekszik megakadályozni, ennek
érdekében katonai terepjárókat, és felfegyverzett helikoptereket vetnek be
ellenünk. Ellenfeleink ezen a szinten csak szemből támadnak, így könnyedén
megsemmisíthetjük őket egy jól irányzott találattal. Az elsődleges tűz gombbal
felfele irányzott rakétákat lőhetünk ki, ami a helikopterek ellen hatásosak, a
másodlagos tűz gombbal lefele irányzott rakétákat indíthatunk a terepjárók
ellen. A híd -mint már említettem- meglehetősen romos állapotban van, ezért
senki ne csodálkozzon, ha szembe találja magát egy leszakadt hídrésszel. Bár a
jobbra - balra billentyűkkel tudunk előre hátra mozogni (megállni nem tudunk),
ez nem jelent megoldást a gödrök leküzdésére. Szerencsére terepjárónk
meglehetősen érdekes képességekkel bír, nevezetesen, hogy a fel irány
megnyomásával ugorni tudunk! Ennek tudatában az árkokat könnyedén (ez azért
túlzás...) átugorhatjuk, csak arra kell vigyáznunk, nehogy nekiugorjuk egy
helikopternek. A kép jobb oldalán a FUEL felirat alatt nyomon követhetjük
üzemanyag készletünket, ez azonban csak arra szolgál, hogy lássuk, mennyi van
még hátra a szintből (nem fog elfogyni). Ha ellenséggel ütközünk, eltalálnak,
vagy leesünk a hídról elvész egy életünk. Ilyenkor sajnos nem arról a helyről
folytatjuk a bevetést, ahol elveszítettük az életünket, hanem a szint
legelejéről!!! (Ez azért egy kicsit túlzás volt a készítők részéről... Ez
egyébként igaz a többi nehézségi szintre is!). Ha mindezek ellenére sikerül
elérni a szint végére, helikopterbe szállhatunk, és repülve folytathatjuk
küldetésünket. De ez már a következő nehézségi szint eseménye lesz...
Az első rész második szintjén egy FALCON
PATROL 2-höz hasonló mutatványt kell előadnunk. Helikopterünkkel
balra haladva kell utat törnünk az ellenség védelmi rendszerén. Úgy látszik,
mérgesek lehetnek ránk, mert most már vadászgépeket küldenek ellenünk,
mindeközben a légvédelem is "boldogít". Helikopterünkkel a jobbra - balra
iránnyal most is tudunk előre-hátra navigálni, amire nagy szükségünk lesz, mivel
itt már hátulról is ránk támadhatnak! Az elsődleges tűz gombbal előre tudunk
rakétát indítani, de ha a balra iránnyal előre haladunk, a helikopter orra
enyhén lefele néz, így a rakéták is arra repülnek. A másodlagos tűz gombbal
bombákat tudunk szórni. Célszerű a botkormány eszeveszett rángatása, és a tűz
gombok minél gyorsabb ütemben való nyomkodása... Figyelem! A szint végén le kell
szállni a 'H' betűvel jelzett leszállópályára! (Ugyanúgy néz ki, mint amiről
elindultunk!)
A harmadik nehézségi szinten nincs sok változás,
helikopterünkkel most tengeri bevetésre indulunk. A vadászgépek már szinte régi
ismerőseink, viszont most a tengerről hadihajók lövöldöznek ránk...
"Természetesen" ennek a szintnek a végén is le kell szállnunk! Vigyázzunk,
nehogy túlrepüljünk a leszállópályán!
A negyedik szint semmi újat nem hoz az eddigiekhez képest, egy füves, dombos táj felett repkedünk. (Az eddigiekkel szemben elég csúnyán néz ki.) Nem tudom, hogy gondolták a készítők, hogy a 3. 4. szintet bárki teljesíteni tudja? A kilenc élet elég hamar elfogy, de a fő akadály, hogy mindig a szint elejéről indulunk. Az első részben a játékképernyő alatt, bal oldalon az életeink számát láthatjuk, középen a pontszámunkat, jobb oldalon az üzemanyagunkat (erről már volt szó) láthatjuk.
Ha valaki valamilyen csoda folytán (esetleg egy örökélet, és a memória tartalmának sűrű mentegetése segíthet) teljesíti a negyedik szintet is, megkapja a második rész kódját:
27351
Akkor talán töltsük is be a második részt! A menü ugyanaz mint az első részben, indítsuk a játékot!
Mint láthatjuk, a program menetében változások történtek: kénytelenek vagyunk
gyalog folytatni küldetésünket, lévén, hogy egy mocsaras dzsungelben találjuk
magunkat. Egy mocsárban általában nem mindegy hova lép az ember, nincs ez
másképp most sem: csak a piros (szilárd) talajra léphetünk. Miközben a szilárd
részek között ugrálunk egyéb nehézségek is adódnak: a dzsungel gazdag élővilága
számtalan veszélyt rejt! Na ne túlozzunk, ebben az esetben csak egyet,
nevezetesen a szemből nekünk repülő madarakat. A madarakat ugyan nem tudjuk
lelőni, de ha eltaláljuk őket, nagyobb magasságban folytatják pályájukat.
Emellett a bozótból időnként gránátot dobnak hozzánk, tehát nem szabad sokat
(keveset se...) egy helyben állni! A második részben a készítők "fantasztikus
kegyben" részesítettek: ha eltalálnak, arról a képernyőről folytatjuk az akciót,
ahol meghaltunk. Sőt! Még visszafelé is tudunk haladni! A másodlagos tűz gombbal
a második rész szintjein gránátot tudunk dobni.
A 6. és 7. nehézségi szinten a Green Beret-hez hasonló mutatványokat kell előadnunk. Menni, lőni, menni, lőni... Az ellenséges katonák a hatunk mögül is támadnak, és a lőszerrel sem spórolnak. (Ráadásul jó sokan vannak, ne is várjuk, hogy elfogynak.) Ha ránklőnek guggoljunk le, így nem találnak el. Sajnos azonban egy őrtoronyból gránáttal lőnek ránk, így most sem tudunk sokáig egy helyben tartózkodni!
A 7. szinten a feladatunk egy páncélszekrény felrobbantása. Itt azonban már ajtókon kell ki-be, létrákon le-fel mozogni! (Akár még el is tévedhetünk...) Egy nyitott ajtón a fel megnyomásával lehet bemenni. Időnként érdemes várni, hogy kinyíljon egy ajtó!
A jobb alsó sarokban (ahol az első részben az üzemanyagot láthattuk), most a nehézségi szintet jelzi a program.