Amoto's Puff System 4 1988 |
Bármilyen meglepő a kijelentés, a játék a Pac Man, és a Super Hang-on ötvözete!?!? Célunk a pályán található tárgyak összegyűjtése egy motorkerékpárral. (Ne túlozzunk, inkább csak robogó...) Szerencsére a kanyarokban nem nekünk kel kanyarodni, az iránybillentyűk megnyomásával "sávot válthatunk". A dolog pikantériája, hogy a pályán még egy, a számítógép által irányított motorkerékpár száguldozik (velünk szemben). A gép által irányított játékos nem tudja előlünk felvenni a tárgyakat, viszont ha összeütközünk, elvész egy életünk, sőt a tárgyak összegyűjtését is elölről kell kezdenünk! A másik motorkerékpáros semmit nem tesz meg az ütközés elkerülése érdekében, sőt, ha velünk szemben halad még véletlenül sem fog sávot váltani! Ha összeszedtük az összes tárgyat, továbbjutunk a következő (nehezebb) szintre. A játék jellegéből adódóan persze nagy változatosságot ne várjunk az egyes pályáktól, mindegyik körpálya, csak a sávok elrendezése változik.
Ha teljesítettünk egy pályát, jutalom pálya következik: itt a célunk pont a másik motorbiciklivel való összeütközés. A másik motorkerékpáros nyílván "érzi a vesztét", mert turbó fokozatba kapcsolt. Ha a megadott időn belül sikerül az összeütközés, egy jutalom életet kapunk.
A játékot irányíthatjuk Kempston, Sinclair, Cursor, botkormányokról, vagy a billentyűzetről a következő irányítással:
Q - fel,
A - le
O - balra
P - jobbra
M - tűz (gyorsítás)
CAPS SHIFT + SPACE - visszalépés a menübe (Ep-n bal SHIFT + SPACE)
Az irányításról annyit érdemes még megjegyezni, hogy a tűz gomb nyomvatartásával tudunk gyorsabban haladni.
A program spanyol nyelvű, ami okozhat némi nyelvi nehézséget. Ennek elkerülése érdekében íme némi segítség:
A menüben a következő menüpontok láthatóak:
- INICIO - játék indítása,
- UNO / DOS JUGADORES - egy kétjátékos mód (a két játékos felváltva játszik),
- TECLADO - billentyűzet kiválasztása. A 3., 4., 5. a botkormányokat választja ki.
A program egyéb üzenetei:
- "Vida Extra" - Jutalom élet
- "Enhorabuena has conseguido una buena puntuacion" - Gratuláció, magas pontszámot értünk el.
- "INTRODUCE NOMBRE" - írjuk be a nevünket.
A program legnagyobb hibája, hogy nagyon nehéz. Ember legyen a talpán, aki akár az első szintet is teljesíteni tudja! Aki ennek ellenére magas pontszámot szerez, az feliratkozhat a legjobb 10 motorkerékpáros közé. A billentyűzet agyonnyomkodása elkerülése végett mondom: a játék indítása után a motorbiciklik pár másodperc elteltével indulnak útra. És még valami: mi a kék motorost irányítjuk!
Az Enterprise változatban a képernyő indításkor egy kicsit "maszatos", de ettől nem kell megijedni, ha megindulnak a motorok, "kitisztul a kép." A program egy kicsit lassabb, de így is nagyon nehéz lesz... A menüben az irányítást a következőképpen állíthatjuk be:
Kempston = Ext1 (Külső botkormány),
Sinclair = Internal (Beépített botkormány).
Természetesen működik a billentyűzet is.