Halló! Itt az emulátor?
Emulátornak hívják azt az eszközt amely egy másik berendezés működését képes utánozni, annak ellenére, hogy felépítése teljesen különböző. A Spectrum emulátor egy olyan szerkezet amely a Spectrumtól eltérő hardware és software környezetben képes futtatni Spectrum programokat. Az Enterprise esetében ez annyit jelent, hogy egy un. emulátor kártya csatolásával, ennek tulajdonosa Spectrum programokat is tud futtatni a számítógépén. Minden emulátorral felmerül azonban egy lényeges kérdés: Mennyire tökéletes az utánzás?
Amikor az Enterprise-ok hazánkba érkeztek, beharangozták, hogy a Spectrum emulátor hamarosan kapható lesz, még árat is mondtak). Annál is inkább, mivel egy magyar szabadalomról van szó. Eltelt egy év, de sehol sem jelent meg ezzel kapcsolatos érdemleges információ, pedig egyesek még Münchenben is keresték a magyar fejlesztést. Érdekes módon mi rátaláltunk a nem is olyan távoli Zuglóban.
A rendelkezésünkre bocsátott Spectrum emulátor-t egy héten keresztül nyúztuk, az alábbiakban szeretnénk közre adni a szerzett tapasztalatokat. A Spectrum emulátor-t úgy tervezték, hogy megjelenésében ne térjen el az angol tervezésű import perifériáktól, ezért ugyanúgy néz ki, mint az Enterprise EXDOS lemezvezérlő kártya. A mintegy 1000 betöltött programból 843 futott tökéletesen, a fent maradó programok három részre oszthatóak:
- azok a programok, amelyek már a loader-nél
leálltak. (Spectrum emulátor nem tud turbósított file-okat töltetei, illetve menteni..) Ezeket a programokat normál sebességre való konverzió utón már be tudja tölteni.- azok a programok, amelyek működnek, de lelassulva futnak és időnként elszállnak. Ebben az esetben a problémák abból adódnak, hogy ezek a programok nem a standard ROM belépési pontokat használják.
- azok a programok, melyek futásképtelenek, pl. a betöltést követően lefagynak. Ennek - az esetek többségében - az az oka, hogy a Spectrum ROM - jóban van egy terület FFh - val feltöltve, és vannak olyan programok, amelyek ide helyezik a megszakítás-vektorukat. A Spectrum emulátorban ezen a területen aktív kód található. Ezek a programok is futtathatóvá tehetők, némi gépi kódú beavatkozás által. (Természetesen csak saját használatra..)
Ezeken kívül van a Spectrum emulátornak még egy "óriási" hiányossága, nem ismeri a FLASH-t. Eddig leírtuk azt,
hagy a Spectrum emulátor mit nem tud, de az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy mennyivel tud többet a Spectrumnál. Nos, lehetőség van a DAVE hangchip, a CENTRONICS printer-port, a soros port, a két joystick port, valamint az RGB video kimenet használatára.Mi az igazán jó hírt a végére hagytuk! Annak ellenére, hogy a Spectrum emulátort eddig négyszer tervezték át az éppen kapható elektronikai alkatrészek illetve a gyártók igényeinek megfelelően, a tavaszi BNV-n már kapható lesz, es remélhetőleg hozzá járul ahhoz, hogy ugrásszerűen megnövekedjen a Spectrum felhasználók népes tábora.
A Spectrum örök és elpusztíthatatlan!
Spectrum Világ 8 / Enter Face 1
Ismét az EMULÁTOR-ról
A Sinclair ZX Spectrum számítógépről mindenkinek megvan a saját pozitív tapasztalata, ezért ezt nem kell különösebben részleteznünk. Az EMULÁTOR egy olyan eszköz, amely egy másik berendezés működését képes utánozni, annak ellenére, hogy felépítése teljesen más.
Az ENTERPRISE gépre készült Spectrum EMULÁTOR majdnem "SPECTRUMMÁ" változtatja a gépet.
Ezúttal az EMULÁTOR folyamatos használata közben szerzett tapasztalatainkat szeretnénk megosztani Olvasóinkkal, hiszen az okos más kárán (is) tanul.
Az első problémák a csatlakoztatásnál jelentkeznek. A SYSTEM BUS BRIDGE-dzsel viszonylag könnyen tudjuk „összedugni", mert nemigen tud elcsúszna a kártyáról, viszont könnyen elfordulhat, hogy a BRIDGE és a gép közötti csatlakozással megszenvedünk.
Biztos módszer nincs, de idővel majd belejövünk! Nagyon vigyázzunk, MINDIG FESZÜLTSÉGMENTESÍTSÜK A GÉPET, mielőtt "dugunk" vagy "lehúzunk", mert ha ezt elmulasztjuk, mindent tönkretehetünk!!!
Ha esetleg nem sikerül a pontos csatlakoztatás, legfeljebb nem jelentkezik be az EMULÁTOR, vagy "se kép se hang" játékot űz velünk a gép, de hibát nem okozunk.
Az EMULÁTOR BASIC-ben teljesen SPECTRUM kompatibilis, kivéve a FLASH utasítást, de ha egy programban ilyet talál, nem zavarja meg, hanem átugorja. Ez a játékoknál nem túl érdekes, de az kifejezetten kellemetlen, ha a szerkesztő sorban "elvész" a kurzor!! Ha legalább inverz volna!
Az "F" billentyűkre "kirakott" HELP funkció a kezdő EMULÁTOR használóknak jelent nagy segítséget, hiszen nem kell mindig a leírás után kaparászni.
Gépi kódban a programok kb. 85-90 százaléka fut. A "kiakadás" oka lehet p1. "illegális" belépési cím használata, saját loader, vagy néha "spéci" hangeffektek. Ha az
EMULÁTOR-nak nem tetszik valami, akkor vagy egy karakter méretű kis fehér négyzetet tesz ki a bal vagy a jobb sarokba, vagy egyszerűen lefagy. Néhány program erről vagy nem tud, vagy dafke csak azért is fut, miközben vígan virít a négyzet valamelyik felső sarokban. Találkoztunk több olyan programmal is, amelyek nem jeleztek hibát, de a játék közben a harmadik-negyedik pálya után lefagytak.Az ilyen Programok elsősorban a többrészes, un. ,"utántöltős" játékok, de gyakran előfordul ilyen "lemerevedés" az egyrészes programok esetében is. Sajnálatosan a régi (1983-84 kiadású) programok, amelyek jórészt BASIC-ben íródtak, esetenként egyáltalán nem működnek az EMULÁTOR KÁRTYÁVAL.
Vannak olyan programok, melyeket ha MULTIFACE-szel előzetesen SPECTRUMON "átrántjuk", 'felélednek halottaikból', és kifogástalanul működnek, mert a MULTIFACE-szel történő lementéskor a "krakkolás" nyomai eltűnnek.
A SPECTRUM programok sajátossága, hogy a "jugoszláv illetőségű crackerek", a MULTIFACE tulajdonosok, valamint a rengeteg másolás és magánerőből történő feltörés hatására egy programból igen sokféle változat létezik. Könnyen előfordulhat, hogy sikerül egy működő verziót találnunk valamely használhatatlannak vélt programból.
Találkoztunk egy érdekes jelenséggel is, melynek nem értjük az okát. Gyakran előfordul, hogy az alsó sor a "C" billentyűtől kezdődően "elhal". A dolog érdekessége, hogy időnként a felettük lévő billentyűk pl. az az "M"-nél a "K", az "N"-nél a "J", a "SPACE" helyett az "ENTER", stb.) kezdtek el jól, máskor pedig "tudathadásosan" működni. Eme jelenséget nem egy EMULÁTOR-nál tapasztaltuk, tehát az kizárható, hogy a mi példányunkban, vagy a gépünkben volna a hiba! Megint érdekes, hogy ez csak a gépi-kódú programok futtatásakor jött elő!
Vonjuk le a tanulságot: ha valamelyik billentyűnk nem akar működni, akkor próbálkozzunk a környező billentyűkkel, esetleg a SHIFT billentyűvel együtt nyomuk meg őket. Ha a makacs kis programunk még enne ellenére sem áll kötélnek, úgy ajánljuk a "KOMPLEXY SYSTEM" által bevezetett módszert, nevezetesen azt, hogy tenyérfelületünkkel óvatosan az elérhető billentyűkre nehezedünk, vagyis több billentyűt nyomunk le egyszerre. Sok programot sikertelt már ilyen módszerrel elindítani. Az ok az, hogy az indításoz valóban több billentyű együttes lenyomása szükséges!
Az itt ismertetett trükkök ellenére mégis elég sok programtól esünk el, pl. FIGHTER PILOT, MERCENARY, stb.
A programoknak van egy része, melyek a használhatatlanságig lelassulnak, pl. "WHAM! THE MUSICBOX". Némely software éppenségge1 gyorsul, ami nem volna baj, ha csak a játék sebessége változna, ám nagyon zavaró lehet, ha az irányítás beállításánál nem csak az aktuális irány, hanem az összes opció egy billentyűre definiálódik a felgyorsult billentyűzet lekérdezés miatt. Ha, már végképp nem tudunk olyan rövid ideig lenyomni (pöccintetni) egy billentyűt, hogy csak egy helyre történjen a definiálás akkor - ha erre lehetősé van a menüben - válasszuk ki valamelyik, billentyűzettel párhuzamos botkormányillesztőt.
Ilyenek lehetnek:
CURSOR |
- 5,6,7,8 a tűz-gomb sokféle lehet, pl. SHIFT, SPACE, 0,9,M, stb. |
AGF/PROTEK |
- az előzőhöz hasonló, de az irányok más kombinációban lettek összeállítva |
SINCLAIR 1 |
- 1,2,3,4, tűz: 5 |
SINCLAIR 2 |
- 6,7,8,9, tűz: 0 |
INTERFACE II |
- Id. SINCLAIR 2 |
Az egyéb Interface-ek (pl. KEMPSTON) nem billentyűzet-párhuzamosak, ezért ne válasszuk ezeket, mert a kiválasztást követően a klaviatúra nem él, és nincs lehetőségünk módosítani.
Sajnos az EMULÁTOR használatával elesünk mind a belső, mind a külső botkormányok, valamint a tényleg jól használható EXDOS-kártya használatától is. Értesüléseink szerint kifejlesztés alatt áll egy KEMPSTON típusú botkormány illesztő, az EMULÁTOR-t felhasználók számára, de amíg megjelenik - ha nem kósza a híresztelés -, addig is a nem túl strapabíró billentet kell "gyötörnünk". Nagy kár, hogy az EXDOS-t nem használhatjuk, pedig milyen klassz, is volna, ha a SPECTRUM programokat lemezről is töltögethetnénk!!!
Spectrum Világ 15 / Enter Face 8