ENTERPRISE képviselet nyílt Budapesten

 

A képviselet meglétéről szerkesztőségünk már tavaly augusztusban tudomást szerzett, hiszen a képviselet emberei hallva az ENTERPRESS készülődéséről, azonnal felkerestek bennünket. Olvasóinkat erről azért nem tájékoztattuk eddig mert az augusztusi találkozónk csak egy futó egyeztetés volt, igazából konkrét információkat még nem tartalmazott.

Sajnos rögtön a cikk legelején el kell árulnunk, hogy még mindig nincs itt az "ENTERPRISE kánaán". A VTGe Elektronikai Kft. - az ENTERPRISE Computers GmbH magyarországi képviselete - nem üzletet, hanem csak egy irodahelyiséget nyitott Budaőrsön. Hogy pontosan mivel is foglalkoznak arra sok egyéb kérdésünk mellett Kopácsy Vimos ügyvezető igazgató válaszolt.

 

- A Kft. mostanában leginkább a gépek Szovjetunióbeli elterjesztésével foglalkozik - mondja Kopácsy úr - de az ottani belpolitikai helyzet miatt ez kissé vontatottan halad. A szovjet partner a gép liszenszét szeretné megvásárolni, a gépet pedig ottani alkatrészekből akarja összerakni. Úgy képzeli, hogy a gyártásnál mi csak a háta mögött állnánk. Még a Dave-et és a Nick-et is ő akarja az alaplapra tenni.

 

Hány gép van már a Szovjetunióban?

 

- Pontosan nem tudom, de úgy háromezer körül lehet a számuk. A gépeket hálózatba kapcsolva kazahsztáni iskolákban használják, és a gépek összerakása is itt folyna. Nagyobb érdeklődés mutatkozik az ENTERPRISE PC-k iránt.

 

Mitől lesz ENTERPRISE egy PC?

 

- A PC-k alaplapját az ENTERPRISE cég tervezte, és az alaplapokat Németországban készítik. Kínálatunk az XT termináltól kezdve egészen a 486-osig tart.

 

Térjünk vissza a gépünkre! Úgy hallottuk, hogy Egyiptomban is van egy nagyobb adag belőle.

 

- Igen, ott a 64K-s változatból kelt el négyezer darab.

 

Milyen új szoftvereket várhatnak a hazai felhasználók?

 

- Az "a" Studio programozói pillanatnyilag 15 játékprogramon dolgoznak, a Centrum megbízásából pedig 10 ilyen készül.

 

És a játékprogramokon kívül készülnek-e más programok?

 

- Most dolgozunk egy feliratozó szoftveren, amelyhez egy ún. genlocker kártya is kell. Ez utóbbinak az a feladata, hogy a kamera és a számítógép képjelei korrekt módon keverhetők legyenek. A számítógép és egy szintetizátor összekapcsolásához szükséges Midi interfész és szoftver fejlesztése is folyik.

 

Milyen újdonságok vannak még?

 

- A 128K-s alapgéphez ma már akár 160MB-os merevlemez is kapcsolható. Elkészült az az illesztőnk is, amellyel a PC-khez kapcsolható kártyák nagy része az alapgépbe dugható. Így akár VGA monitort is kapcsolhatunk a konfigurációnkhoz.

 

Mikor kezdik az új termékek árusítását?

 

- A szoftver és a hardverfejlesztés egyenlőre nem rentábilis. Amíg a régi készleteink is megvannak, semmiképpen sem fogunk bele az árusításba.

 

Mik ezek a régi készletek?

 

- Főleg a 4000 darab Spectrum-emulátort és az SzJA '88 programot említhetném.

 

Mekkora ennek a készletnek az összértéke, és hol van?

 

- Összértékük ötvenmillió forint, és a Centrum raktáraiban vannak.

 

Úgy hallottuk, hogy a Novotrade Rt. gondozásában megjelent "EXOS ROM0 visszafejtése" című könyvvel kapcsolatban valamilyen galiba volt...

 

- Igen, a Novotrade kinti megbízottját beperelte az ENTERPRISE GmbH. Ez a megbízott a harmadfokú tárgyalás után többszázezer márka kártérítést fizetett az ENTERPRISE-nak. A ROM visszafejtésének közléséhez ugyanis az ENTERPRISE cég engedélye szükségeltetett volna...

 

Megbízható forrásból tudjuk, hogy a könyv szerzője már elkészült a 1. szegmens visszafejtésével is. Ezek szerint ez nem fog megjelenni... Az ENTERPRESS az olvasók kívánságának megfelelve szeretné a gép és az EXDOS kapcsolási rajzát közölni. Mit szól ehhez?

 

- Nem értem, hogy egy amatőrnek miért van szüksége a gép kapcsolási rajzára! Ez a cég belső magánügye.

 

Talán így még inkább fellendülnének a fejlesztések...

 

- Aki kapcsolási rajzot akar szerezni a gépről, az már ezt bármelyik klubban megteheti. Egy ilyet nekem is adtak, pedig tudták, hogy ki vagyok. Az ENTERPRESS egyébként azt közöl amit csak akar, de vállalnia kell a következményeit is.

 

Hmmm... Sok olvasónk panaszolja, hogy gondjai vannak az EP-PLUS kártyával, és hiába várnak választ az "a" Studio-tól.

 

- Az "a" Studio-tól a VTGe Kft. hamarosan átveszi a leveleket, és mindegyikre válaszolni fog.

 

Készül-e új ENTERPRISE modell?

 

- Igen, bár itt alapvetően az 128K továbbfejlesztéséről van szó. Az új modell külsőleg leginkább egy lapos PC-hez hasonlítható, külső billentyűzettel. Alaplapján lesz az EXDOS, be lesz építve a Midi interfész, és a hardveres hálózat kezelő. Azt, hogy mekkora központi memóriája lesz, majd az akkori árak fogják eldönteni.

 

Milyen processzorral és operációs rendszerrel lesz a gép felvértezve?

 

- Valószínűleg a Hitachi Super Z80-asa tesz a gépben. Ennek a processzornak 21 bites címbusza van, és tartalmazza a matematikai kooprocesszort is. A gép operációs rendszere pedig az EXOS 3.0-ás verziója lesz.

 

Ez mit tud?

 

 - Mindazt amit az EXOS 2.1-es változat. Ezenkívül jellemzője, hogy felhasználói felülete csaknem teljesen grafikus, és a rendszer ikonvezérelt. A felület az EGI (ENTERPRISE Graphics Interface) névre hallgat, és leginkább az Atari GEM-re hasonlítható.

 

Szerkesztőségink nem állhatja meg hogy megjegyzéseit a cikk végére ne írja. Mint ahogyan azt Kopácsy úr is mondta, a fejlesztések nem hozzák meg a kellő bevételt. Így nem várhatjuk, hogy a VTGe Kft. csupán emberbaráti szeretetből elhalmoz bennünket jobbnál jobb hardver és szoftver termékekkel. Az ENTERPRISE GmbH természetesen figyeli a magyarországi felhasználók sajátos helyzetét, de igazán döntő Iépéseket nem tud tenni.

A beszélgetés során rengeteg szakmai kérdést tettünk fel Kopácsy Vilmosnak, aki - lévén, hogy kisujjában van a gép - készséggel válaszolt ezekre. Ha egyébként olyan olvasói kérdések érkeznek hozzánk, melyeket szerkesztőségünk nem tud megválaszolni, akkor azokat átadjuk a képviseletnek.

Az új, fejlesztés alatt álló ENTERPRISE modellel kapcsolatban van néhány felvetésünk mindenféle rossz szándék nélkül. Bár nem tudjuk, hogy mikorra készül el a gép, de ha már most sorozatgyártásban lenne, szerintünk már akkor is elkésettnek számítana. Nem hisszük, hogy a mind olcsóbbá váló PC-knek, Amigáknak, Atariknak komoly ellenfél lehet egy ilyen adottságú gép. A másik problémát pedig az új gépre nemlétező szoftverek okozzák majd.

 

Persze mi felhasználók már sokszor tapasztalhattuk, hogy az ENTERPRISE fronton nehéz bármit is előre jósolni. Amíg van időnk és türelmünk, addig várjuk ki ennek is a végét.

 

Enterpress II. évfolyam 2. szám 1991 március-április